Emlékeztető a 2006. január 18-i ülésről
Az ülés helye: az MTA székház Képes terem
Ideje: 2006. január 18. 14.30 óra
Jelen vannak: Bauer András, Berács József, Dinya László, Hetesi Erzsébet, Hoffmann Istvánné, Hofmeister Tóth Ágnes, Józsa László, Orosdy Béla, Piskóti István, Rekettye Gábor, Sikos T.Tamás, Simon Judit, Szabó László, Tomcsányi Pál, Totth Gedeon, Törőcsik Mária
Kimentette magát: Kandikó József, Sándor Imre, Tóth Tamás, Veres Zoltán
1. Beszámoló a köztestületi tagok körében tartott szavazásról (2005. szeptember-november)
Rekettye Gábor köszöntötte a megjelenteket, üdvözölte a Bizottság tagjait és gratulált a tagsághoz . Megköszönte a Bizottság tagjainak bizalmát, amellyel elnöknek jelölték és választották. Ismertette a Bizottság összeállításának alapelveit, valamint a tisztségviselők jelölésének elveit, megköszönve a Bizottság tagjainak a javasolt tisztségviselők megválasztását, különös tekintettel arra a rövid időre, amely a listák leadására rendelkezésre állt. Köszöntötte Tomcsányi Pál akadémikust, megköszönte azt a lelkes és odaadó munkát, amellyel a bizottságot az Agrártudományi Osztályon megalapította, vezette, majd „átirányította” a Gazdaságtudományi és Jogi Osztályra. Köszöntötte Berács Józsefet, a Bizottság előző titkárát, aki aznap délelőtt védte meg MTA doktori értekezését, gratulálva a tudományos címhez.
2. A bizottság céljai, tevékenysége, működése
Az új osztályon működő Bizottság céljaként az Elnök azt fogalmazta meg, hogy -az eddigi hagyományokat is követve- a hazai marketingelmélet meghatározó jelentőségű intézményeként működjön. Fogalmazzon meg irányelveket, állásfoglalásokat mind a tudományos kutatás, mind a felsőoktatás területén, ezzel orientálva és segítve az egyes marketingműhelyek kutatási és oktatási tevékenységét is. A Bizottság ösztönözze és támogassa az elméleti jellegű, tudományos kutatási és fejlesztési eredmények születését és megismertetését. Hazai és nemzetközi kapcsolatainak erősítésével segítse a magyar és a külföldi kutatók kapcsolatainak kialakulását és fenntartását, a hazai és nemzetközi tudományos eredmények megismerését és megismertetését.
A felsőoktatás átalakulási folyamatához kapvsolódva javasolta az Elnök a mesterképzési programok helyzetének áttekintését, és egyben a napirendi pont előrehozását is.
3. A mesterképzési programok helyzetének áttekintése
Az Elnök és Piskóti István, a marketing mesterprogram-bizottság elnöke tájékoztatta a bizottságot arról, hogy az egyetemek által létrehozott konzorciumban sikerült elérni, hogy a marketing – bár a logisztikával együtt – önálló mesterprogramként szerepeljen. A bizottság részben üdvözölte ezt az eredményt, részben véleményezte ezt a kombinációt. Egyes vélemények szerint a marketing önálló mesterprogramként is szerepelhetne, mások nem értettek egyet a logisztikával való kombinálással, mert ha már kombináció szükséges, akkor más terület jobb lenne, például az értékesítés. Elhangzottak olyan vélemények is, amelyek alogisztikával való kombinációt támogatják, sőt, kifejeztten jónak tartják.
A vita eredményeként a következő állásfoglalás fogalmazható meg: a Marketingtudományi Bizottság üdvözli és támogatja az önálló marketing mesterszak létrehozását. Bár a hangsúly az önállóságon van, megfontolások eredményeként támogatja a Marketing és logisztika mesterszak létesítését is, és ajánlja a mesterszakot kialakító bizottságnak jelen állásfoglalás figyelembe vételét. A bizottság javasolja, hogy a bemeneti feltételek rugalmas alakításával a lehető legszélesebbre legyen nyitva a marketing materre való bejutás lehetősége, egyben a nem közgazdasági képzésről érkezetteknek is a bekerülést.
4. A 2006. évi operatív munka koncepciója
Ebben az évben az egyik legfontosabb és gyorsan végrehajtandó feladat, hogy a Bizottság kommunikációjával ismertté tegye a Bizottság megalakulását, céljait, hírt adjon a marketing szakmáról, képviselőiről. Ennek egyik módja az MTA honlapján való megjelenés, a saját honlap létrehozása, amely az aktualitások mellett állandó rovatokat is tartalmaz, lehetőséget nyújtva a legfontosabb fogalmakról, fejlődési tendenciákról való informálásra és informálódásra. Az Elnök kérte a Bizottság tagjainak javaslatait mind a honlappal, mind az ezévi munkatervvel kapcsolatban, valamint arra is kérte a tagokat, hogy nyilatkozataikkal, közéleti szerepléseikkel népszerűsítsék a Bizottságot és a marketinget.
Az éves működési programban néhány esemény már szerepel, mint a Kürthy Pál emlékdíj átadási ünnepsége, de az egész évi operatív munkatervre a tisztségviselők csak később tesznek javaslatot, az Elnök kérte a Bizottság tagjainak javaslatait.
5. Tájékoztatás a Kürthy Pál emlékdíjról
A Kürthy Pál emlékdíj 2005-ben történt kiírásáról Piskóti István tájékoztatta a Bizottságot, egyúttal elmondta, hogy a kiírást megerősíti az egyes tanszékek, intézetek részére való újbóli elküldéssel. A díj bíráló bizottsága változatlan marad, ők döntenek mind a hallgatói, mind a fiatal kutató kategóriában a díjazott személyéről. Az átadó ünnepség időpontjáról a Bizottság tagjai értesítést kapnak.
6. Tájékoztatás az online elméleti folyóiratról
Az online folyóirat helyzetéről Piskóti István tájékoztatta a Bizottságot. Elmondta, hogy néhány cikk ugyan érkezett az első számba, de az első lapszám kialakítása és a kiadás lehetőségének megvizsgálása már az új bizottság feladata. A Bizottság elvállalta a feladatot azzal, hogy felveszi a kapcsolatot azAkadémiai Kiadóval és hamarosan javaslatot készít az online, illetve az esetleges nyomtatott folyóirat megjelentetéséről.
Simon Judit s.k.
titkár
Emlékeztető a 2006. november 6-i ülésről
Az ülés helye: Budapesti Corvinus Egyetem főépülete, 297. terem.
Ideje: 2006. november 6. 15.30 óra
Jelen vannak: Bauer András, Berács József, Dinya László, Hetesi Erzsébet, Hoffmann Istvánné, Hofmeister Tóth Ágnes, Józsa László, Orosdy Béla, Piskóti István, Rekettye Gábor, Simon Judit, Totth Gedeon, Törőcsik Mária bizottsági tagok, valamint
Réffy Balázs az Akadémiai Kiadó képviseletében.
Az ülés napirendje:
1. A Master szakok akkreditációjának aktuális kérdései: a jelenlevők meghallgatták Piskóti István tájékoztatását
2. Döntések a Marketingelméleti folyóiratról: a Bizottság tagjai megismerték Rekettye Gábor előterjesztését a Bizottság által indítandó folyóiratról. A folyóirat az előzetes tervek szerint elsősorban online változatban jelenne meg, kiadója az Akadémiai Kiadó. A bizottság tagjai lélnk vitát folytattak a folyóirat céljáról, nevéről, irányultságáról, jellegéről. A vita végén ajánlások fogalmazódtak meg a vezetőség további munkájára vonatkozóan.
3. A Kürthy Pál emlékdíj kiírása: a Bizottság elfogadta az előterjesztést a Kürthy Pál emlékdíj 2007. évi meghirdetéséről
Simon Judit s.k.
titkár