A MARKETINGTUDOMÁNYI BIZOTTSÁG RÖVID TÖRTÉNETE
A 2005. óta az MTA IX. Osztályának keretében működő Marketingtudományi Bizottság az első hároméves periódus után 2008. augusztus-októberi időszakban megtartotta a bizottság és a tisztségviselők tisztújítását. A választás írásbeli, titkos szavazással történt (Jegyzőkönyv)
Örvendetes, hogy a bizottság tagjai közé több fiatal köztestületi tag is bekerült, valamint az is, hogy a köztestületi tagok száma is jelentős növekedést mutatott 2008-ra.
A választás eredményeként a Marketingtudományi Bizottság elnöke a 2008-2011-es időszakra ismét Rekettye Gábor, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára lett.
A Bizottság korábbi céljainak is megfelelően - az eddigi hagyományokat követve a hazai marketingelmélet meghatározó jelentőségű intézményévé kíván válni. Célja az, hogy mind a tudományos kutatás, mind a felsőoktatás területén irányelveket, állásfoglalásokat fogalmazzon meg, ezzel orientálva az egyes marketingműhelyek kutatási és oktatási tevékenységét is. Tevékenységével ösztönözni és támogatni kívánja az elméleti jellegű, tudományos kutatási és fejlesztési eredmények születését és megismertetését. Hazai és nemzetközi kapcsolatainak erősítésével segíteni kívánja a magyar és a külföldi kutatók kapcsolatainak kialakulását és fenntartását, a hazai és nemzetközi tudományos eredmények megismerését és megismertetését.
A 2008-2011-es időszakban a Bizottság a marketinggyakorlat képviselőivel való kapcsolat szorosabbra fűzésén munkálkodott. A hazai és nemzetközi tudományos eredmények megismerése és megismertetése mellett célul tűzi ki a hazai tudományos eredmények elismertetését is.
A 2011-es év végén a IX. osztály átszervezése révén a korábbi négy bizottság összevonásával létrejött a Gazdálkodástudományi Bizottság. A bizottság elnökének Balaton Károlyt, alelnökeinek Gaál Zoltánt, Czakó Erzsébetet és a Marketingtudományi Bizottság korábbi elnökét Rekettye Gábort választották.
2011. december 14-ével a Bizottságon belül, az Ipari- és Vállalatgazdasági valamint a Vezetés- és Szervezséstudományi Albizottságok mellett létrejött a Marketingtudományi Albizottság, amelynek elnöki tisztjére - a többi albizottsághoz hasonlóan - a területhez tartozó alelnök, vagyis ez esetben Rekettye Gábort kérték fel.
A Marketingtudányi Bizottság tehát a korábbi módon, azonban immáron albizottsági formában folytatja tevékenységét. A Albizottság továbbra szívesen veszi új tagok jelentkezését és a munkájának segítésében a nem köztestületi tagokat is szívesen látja.